A lélek három jellegéről !!!

A lélek három jellegéről 

A Lélek Vágyakozó Jellege, vagy Ereje (tό έπιθυμητικόν – tó épithimitikón): A lélek három jellegének vagy erejének az egyike, a Platón által megfogalmazott (Vö. Az Állam, negyedik könyv, 434 D – 441 C) hármas felosztás szerint, melyet az orthodox keresztény egyházatyák teljes egészében elfogadtak. A másik kettő az, (I.) intelligens jelleg (τό λογιστικόν – tó logisztikón: Vö. – Intelligens), és az (II.) indulatos jelleg (θυμοειδές – thimoeidész), ez utóbbi gyakran düh és haragként nyilvánul meg, de általánosságban úgy definiálható, mint egy heves érzéseket kiváltó erő. Ez a három jelleg vagy erő használható pozitívan, azaz természetünkkel összhangban ahogy Isten megteremtette őket, vagy negatívan, azaz oly módon, ami ellentétes természetünkkel és a bűn (vö.) felé vezet. Az indulatos erő például pozitívan használható a démoni támadások visszaverésére vagy az Istenre való vágyakozásunk felfokozására, de amennyiben nincs kontrollálva, vezethet önkényeztetéshez vagy zavaró gondolatokhoz és cselekedetekhez is. A vágyakozó és indulatos jelleget, különösen az előbbit, néha a lélek érzékeny (τό παθητικόν – tó pathitikón) jellegeként is említik, vagyis, olyan jellegként amely különösen kiszolgáltatott a szenvedélynek (vö.), és amely, ha nincs átformálva pozitív lelki hatások által, fogékony a negatív és önpusztító erők influenciáira. Az intelligens jelleget, bár szintén kiszolgáltatott a szenvedélyeknek, általában nem tekintik a lélek érzékeny jellegének.